Angliai szakmai gyakorlat

Utolsó módosítás: 2019. június 17.

Angliai szakmai gyakorlati lehetőség angoltanár szakos hallgatók számára

A Nyelvtanulással a boldogulásért projektben részt vevő angol nyelv és kultúra szakos hallgatók közül 13-an vehettek részt angliai tanulmányúton és iskolai szakmai gyakorlaton a dél-angliai Torquay városában és Londonban. Az egyhetes program során a hallgatók módszertani tréningeken vettek részt a Torquay International School szervezésében, ahol a tartalomalapú nyelvoktatást, korszerű nyelvoktatási stratégiákat és a brit oktatási rendszer jellemzőit ismerhették meg előadásokon és a szemináriumi kreatív feladatokon keresztül. Iskola és óralátogatásokra a Torquay Academy középiskolában került sor, mely intézménnyel sikeres együttműködési megállapodást kötöttünk, így a jövőben további angol nyelv és kultúra tanára szakos hallgatók számára is biztosított az angliai iskolai szakmai gyakorlati lehetőség.

A program az EFOP 3.2.14-17 Nyelvtanulással a boldogulásért projekt keretén belül valósult meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


< Vissza